
Életközépi válság, mint fejlődési út
Mi is az életközépi válság? A középső felnőttkorba lépés a legtöbbünknél egy jellegzetes, rövidebb vagy hosszabb időn keresztül megtapasztalható, olykor zűrzavaros érzésekkel átszínezett periódussal veszi kezdetét, amit életközépi krízisnek nevezünk.
Az életközépi válsággal beköszöntő fásultság vagy kiábrándultság egy teljesen új életfázisba való átlépést jelez. A húszas, harmincas éveiket maguk mögött hagyó férfiak és nők ekkor azzal szembesülnek, hogy elérkeztek az életútjuk feléhez. Szükségszerű, hogy ilyenkor visszatekintsenek és értékeljenek, és bizony sokan közülük úgy érzik, hogy inkább egy egészen másféle úton indulnának tovább.
Az életközépi krízis kihívásai
Az életközépi válság azért igazán megterhelő, mert kíméletlen számvetésre, önmagunkkal szembeni kegyetlen őszinteségre késztet minket. Ha a korábbi nehéz években egy varázslatos jövőről álmodoztunk, és azzal vigasztaltuk magunkat, hogy előbb-utóbb bizonyosan jobbra fordulnak a dolgok, akkor most fájdalmasan visszazuhanunk a valóság talajára. Tudatosul bennünk, hogy ha mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig, akkor a későbbi évtizedekben sem számíthatunk csodálatos változásra.
Az újdonsült tisztánlátásunk miatt az életközépi krízis kiválóan alkalmas az újrakezdésre, a kapcsolatok, a munka és a körülöttünk lévő egyéb lényeges tényezők átalakítására. Hiszen mostanra már jócskán gyűjtöttünk tapasztalatokat, és pontosan tudjuk, hogy mik azok a dolgok, amik valóban jelentősek az életünkben. Ezekért pedig hajlandóak vagyunk komoly erőfeszítéseket is tenni.
Életközépi válság és szorongás, depresszió, magány
Az életközépi krízis sokaknál egy váratlan érzelmi mélyponttal veszi kezdetét. Gyakori élmény lehet ilyenkor az aggodalom, levertség, kimerültség, a kívülről jövő elvárásoknak való megfelelésbe való belefáradás. Ezekhez a lelki jelenségekhez sajátos testi változások is társulnak, amik a nőknél a menstruáció rendszertelenné válása, majd teljes elmaradása miatt különösen szembetűnők.
Az életközépi válság korszaka együtt jár a mindennapi tennivalók számának szaporodásával. A kamasz, majd felnőtt gyermek útnak indítása komoly erőforrásokat kíván a családtól, emellett az idősödő szülők gondozása szintén fokozódó anyagi és lelki terhet jelenthet. Eközben a munkahelyen is tornyosulnak a feladatok és kötelezettségek, amiknek meg kellene felelni.
Életközépi krízis, mint iránytű
Az életközépi válság egy jelzőfénynek is tekinthető, ami akkor gyullad fel, amikor a jelenlegi életvitelünk újragondolásra szorul. Ajánlatos lenne, hogy komolyan vegyük a lelki fejlődésünk ezen kritikus szakaszát. Ekkor sokan arról a szubjektív élményről számolnak be, hogy úgy érzik, már egyáltalán nem tudnak az eddigi körülményeik között élni.
Ők talán legszívesebben azonnal kilépnének a kapcsolatukból, vagy otthagynák az unalmas munkahelyüket. Mivel az életközépi krízis okozta lelki szenvedés meglehetősen kényszerítő erejű lehet, többen ilyenkor egy hirtelen, éles váltással valóban egy egészen új irányba indulnak el.
Életközépi válság: újratervezés 40 felett
Ahogyan azt az első könyvemben is leírtam, az életközépi krízis a korábbi céljaink alapos felülvizsgálatát igényli. Mostantól már nem halogathatjuk tovább az eddig háttérbe szorított belső igényeink kielégítését. Persze ehhez alaposan meg kellene ismernünk azt az új személyt, akivé időközben váltunk.
Nem csupán az életközépi válság, hanem az azt követő időszak is megterhelő érzelmi élményeket tartogathat. A gyerek kirepülése, a szülők egészségi állapotának romlása és a természetszerűleg bekövetkező veszteségek miatt is mélypontra kerülhetünk, és a továbblépéshez ezekkel feltétlenül meg kell birkóznunk.
Életközépi krízis és szorongás
Az életük közepére érő felnőttek jelentős része kénytelen közelebbről megismerkedni a szorongás problémájával. A lelki feszültség olyan természetes jelenség, amit mindenki átélt már. Egy fontos meghallgatást megelőző izgalom vagy a jelentős vizsga előtti idegesség olyan szükségszerű tapasztalat, ami hozzájárul a helyzettel történő sikeres megküzdéshez.
Az életközépi válság nem jár minden esetben emelkedett szorongásszinttel. Az idegesség, aggodalom akkor jelent igazi problémát, ha eluralkodik az életünkön, és már nem vagyunk képesek kontrollálni azt. Ilyenkor pánikérzést, erős félelmet vagy ingerlékenységet is átélhetünk. Olyan ijesztő testi tünetek is elérhetnek minket, mint az izzadás, erős szívdobogásérzés, szédülés, fejfájás vagy emésztési problémák.
Az életközépi krízis idején általában már jól kialakult szokásrendszerrel rendelkezünk, és ezért némileg lassabban tudunk alkalmazkodni a friss kihívásokhoz. Az ismeretlen, kiszámíthatatlan események stresszt jelentenek, és könnyebben előhívhatják bennünk a szorongás ijesztő élményét. Akaratlagosan is sokat tehetünk a lelki rugalmasságunk megőrzéséért, ha időnként szándékosan vállalunk olyan szituációkat, amik ismeretlenek vagy szokatlanok számunkra.
Életközépi válság és depresszió
Az életközépi krízis gyakori kísérője még a szomorúság, a depressziós hangulat, a tehetetlenség érzése és a jövővel kapcsolatos aggodalom. Az érintettek talán még tartós testi fáradtságot vagy koncentrációs nehézségeket is átélnek. Emellett többen igazán magányosnak érzik magukat ebben a változékony, megterhelő életszakaszban. Ha híján vannak a baráti és munkahelyi kapcsolatoknak, és a családjukhoz való kötődésük sem mondható igazán bizalmasnak, nehezebben veszik a sors által elébük állított akadályokat.
Az életközépi krízis természetes állapot, ami mindannyiunkat elér. De egyéb sorstényezők következtében súlyosbodhat is: az érintettek ilyenkor akár komoly szorongást, depressziót, illetve pszichoszomatikus eredetű testi betegségeket is megtapasztalhatnak. Általános kimerültséggel és alvásproblémákkal is küzdhetnek, az önbizalmuk pedig csekély lehet. Akár afelől is kétségeik támadhatnak, hogy az életüknek van-e egyáltalán értelme.
Ha a szorongás, levertség vagy a magányosság érzése annyira elhatalmasodott rajtad, hogy már nem látod a kiutat a helyzetből, feltétlenül kérd szakember segítségét a megoldáshoz!
Olvasd el ezeket is:
Életközépi válság, mint új esély
Az életközépi válság hálójában
Érdekel