gedo-agnes-pszichologus-coach-szekesfehervar-

Újrakezdés 50 felett

ujrakezdes-50-evesen

Újrakezdés 50 évesen – igen, lehetséges

Újrakezdés 50 felett – talán Te is hitetlenkedve töprengsz ezen a lehetőségen. Az életközépi válság által a lelkedben beharangozott korszak ekkorra már némiképp lecsillapodott, és a legtöbben 50 éves korukra alkalmazkodtak a megváltozott körülményeikhez. A 40-es évek kezdetén oly intenzív belső harc a konzervatív „Minden maradjon a régiben”, és a harsány „Változtass végre” belső hangok között többnyire lecsendesedett, de teljesen nem szűnt meg.

50 felett, érett fejjel újrakezdeni az életünket izgalmas és kifizetődő vállalkozás lehet. Legyen szó új karrierről, tanulásról vagy életmódváltásról, jó esélyünk van a sikerre. Hiszen ekkorra már tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit akarunk, és azt is határozottan érezzük, mit nem szeretnénk.

Amikor 50 évesen újrakezdésen gondolkodunk, feltétlenül meg kell küzdenünk a bennünket körülvevő dolgokhoz való természetes ragaszkodásunkkal. Mert a változtatást, és az eredeti felálláshoz való kötődést szorgalmazó részeink nem tűntek el teljesen, csupán hozzászoktunk a jelenlétükhöz és a közöttük lévő feszültséghez. Erről a kérdésről bővebben olvashatsz az első, Újratervezés című könyvemben.

Ha 50 felett valódi, megalapozott újrakezdést szeretnénk, elsőként nyissuk nagyra a belső füleinket, hogy tisztábban halljuk a Konzervatív és a Szabad lélekrészünk mondanivalóját. Füleljünk csak figyelmesen: miért vágyik az egyikük friss élményekre és másféle viselkedésformákra? Hová akar eljutni ezekkel? És a másik vajon mit szeretne igazából, amikor újra és újra a változtatás ellen szólal fel?

Az 50 feletti újrakezdés esetén azt is fontos tudatosítanunk, hogy akármilyen is a jelenlegi sorsunk, megvannak a komoly előnyei. Már ismerjük, biztonságot nyújt és kiszámítható. Ez pedig igazán nyomós érv az élet közepén, amikorra megszilárdultak a szokásaink és rutinjaink. Ezért egyáltalán ne csodálkozzunk, ha elméletben gyorsan kitaláljuk, mit szeretnénk átalakítani a világunkban, azonban a gyakorlati megvalósítással késlekedünk.

Újrakezdés 50 felett – az első lépések

Amikor 50 felett újrakezdenél, hogyan tedd meg az első lépéseket, hogy minél előrébb juss a változtatás útján? Ha úgy döntöttél, szívesen elindulnál friss célok és kihívások felé, szívleld meg a most következő javaslatokat. Alább összegyűjtöttem néhány tippet, amik segíthetnek az útra kelésben.

50 feletti újrakezdés esetén először is feltétlenül érdemes alaposan átgondolnod, hogy mik azok az életterületek, amiken némi módosítást szeretnél végrehajtani. Próbáld minél konkrétabban, pontosabban megfogalmazni a céljaidat, és azt is, hogy az elérésükkel milyen vágyott állapothoz jutsz közelebb. Nagyon hasznos, ha minél részletesebben elképzeled, mit fogsz látni, hallani, szagolni, ízlelni vagy érezni, amikor a céljaid teljesülnek. 

Ha szívesen újrakezdenél 50 felett, de még nem tudod pontosan, hogy mivel is szeretnéd elindítani az átalakítást, akkor se csüggedj el. Amennyiben inkább amolyan általános elégedetlenséget érzel a jelenlegi helyzeteddel kapcsolatban, érdemes áttekintened az eddig elért eredményeidet és a rendelkezésedre álló készségeidet. Fontold meg: ezek vajon hogyan járulhatnának hozzá a megújulásodhoz?

Újrakezdés 50 felett – hogyan csináld?

Az 50 feletti újrakezdés szándékával a szívedben, akár meg tudtad fogalmazni, hogy min szeretnél változtatni a jelenlegi sorsodban, akár csak egy halvány, még körvonalazatlan frusztráció él a lelkedben, következő lépésként egészen apró és reálisan elérhető célokat kell magadnak meghatároznod.

Ha például az 50 feletti újrakezdés szellemében szeretnél 20 kg-ot lefogyni, mivel túlsúlyosnak tartod magad és ez már az egészségedet fenyegeti, pontosan találd ki, hogy mettől meddig tart majd a fogyókúrád. Jó, ha azt is meghatározod, hogy havonta hány kg-tól szeretnél megszabadulni, és hetente, napi lebontásban pontosan mit fogsz tenni azért, hogy elérd a vágyott állapotot.

Ha 50 feletti újrakezdésen töröd a fejed, bizonyára sejted, hogy ez mindenképpen tanulással jár, és nem fog megtörténni az egyik pillanatról a másikra. Ha tudsz, készíts részletes cselekvési tervet a fokozatos haladásra, amiben felvázolod az elvégzendő feladatokat. A változtatást mindig kicsiben kezdd. A kitűzött cél irányában történő, jól érzékelhető elmozdulás révén önbizalmat szerzel, és időközben módosítani is tudsz a terveiden. Az elbizonytalanodás törvényszerű állomása a folyamatnak, mivel a félelmek és kétségek természetes következményei a komfortzónából való kilépésnek.

Ilyenkor idézd fel újra és újra a friss utad pozitív lehetőségeit, és ne hagyd, hogy az aggodalmak meghátrálásra kényszerítsenek. Legyél magaddal türelmes, és ünnepeld meg a kevésbé látványos sikereidet. Az újrakezdés tehát még 50 felett is a lelked ajtaján kopogtat, de arra számítanod kell, hogy a komoly előrelépések nem egy nap alatt fognak bekövetkezni. 

Újrakezdés 50 felett – kik a támogatóid?

Amikor 50 felett újrakezdést fontolgatsz, akkor feltétlenül szükséged lesz elkötelezett támogatókra is. Ezért építsd ki a saját bizalmi köröd azokból a személyekből, akik melletted állnak és szívesen segítenek a nagyívű céljaid elérésében. Oszd meg a terveidet a barátaiddal, családtagjaiddal, vagy olyan emberekkel, akik bátorítást, tanácsot nyújthatnak.

50 feletti újrakezdőként hasznos ötlet lehet nyitott szemmel járni a különféle rendezvényeken, illetve eddig ismeretlen közösségekhez csatlakozni. Ilyenkor új, izgalmas embereket ismerhetsz meg, és ez a hálózatépítés a későbbiekben értékes lehetőségekkel szolgálhat számodra. Érdemes lehet ezeknél a friss keletű együttműködéseknél valamilyen értéket felkínálni a partnerednek. Így nem érzi majd úgy, hogy kihasználod.

Ha az 50 feletti újrakezdéshez anyagi forrásokra is szükséged lenne, és talán valamilyen továbbképzésre is, akkor ezeken a területeken is gondold át a lehetőségeidet. Kivel kell megbeszélned a pénzügyi ráfordítást? Milyen módon tudnád magadnak biztosítani a szükséges összeget?

Sokan még mindig kételkednek abban, hogy a középső felnőttkor valóban ideális időszak lehet a személyes és szakmai fejlődésre. Sok sikeres ember indult el ebben az életszakaszban új utakra és ért el figyelemre méltó eredményeket. Ezért érdemes elfogadnod az újratervezéssel együtt járó lehetőségeket és kihívásokat, hogy azután élvezhesd a kiteljesülést és a belső elégedettséget.

Olvasd el ezeket is:

Válás 50 felett

Társkeresés 50 felett

Érdekel

Copyright © 2025 gedoagnes.hu
Készítette: Humli Miklós