gedo-agnes-pszichologus-coach-szekesfehervar-

Társkeresés 40, 50 felett – igazi kihívás

tarskereses-40-50-evesen

Miért nehéz a társkeresés 40, 50 felett?

A társkeresés 40, 50 felett, amikor a legtöbben újraértékelik a viszonyaikat, vágyaikat és önmagukat, egyáltalán nem egyszerű. Hiszen az idő múlásával nemcsak a személyes prioritások változnak, hanem a minket körülvevő lehetőségek is. Sokan ekkorra már maguk mögött hagytak egy hosszú házasságot, a gyerekek felnevelésének időszakát, és több lényeges, szemléletformáló kapcsolatot. És ezek a korábbi tapasztalatok alakították a jelenlegi elvárásainkat, és az intim kötelékekről való gondolkodásunkat.

Azért is komoly kihívás a 40, 50 feletti társkeresés, mivel ekkorra a múltbéli tapasztalatok már mélyen a lelkünkbe ivódtak. Az esetleges csalódások, sérelmek és kompromisszumok súlyát cipelve jóval nehezebb újra bízni abban, hogy létezhet még számunkra valaki, akivel igazán összeillünk. És az életük közepén járó felnőttek már jóval kevésbé hajlandók „próbálkozni”. Sokkal inkább azt remélik, hogy már az első találkozáson kiderül, hogy érdemes-e a jelöltre további energiákat fordítani.

A 40, 50 feletti társkeresés másik nehézsége az erősen érzékelhető társadalmi nyomás. Hiszen ebben az életkorban már általában elvárt, hogy megállapodottak legyünk. Amikor valaki a középső felnőttkorban ismét a párkeresés rögös útjára lép, sűrűn találkozhat kellemetlen kérdésekkel. Az sem szokatlan, ha a környezetéből olyan, felé közvetített zavaros érzelmekkel is szembesül, mint az irigység vagy rosszallás. Ez pedig tovább fokozza a lélekben amúgy is jelen lévő bizonytalanságot.

Vajon miért nem zajlik gördülékenyebben a 40, 50 feletti társkeresés? Talán te is feltetted már magadnak ezt a kérdést. Sandy Werner amerikai párkapcsolati coach 300 fő, 40 év feletti egyedülálló nő részvételével kutatta ezt a témát. Bár megállapításait az amerikai nőkre vonatkozóan tette, az eredményei számunkra is hasznosak lehetnek.

Társkeresés 40, 50 felett: az ismerkedés kihívásai

A 40, 50 feletti társkeresés teljesen másféle akadályokat rejt, mint az ifjúkorban történő randevúzás. Különösen a nők esetében figyelhetők meg speciális nehézségek ebben az életkorban, amik negatívan befolyásolhatják az ismerkedési folyamatot.

A 40, 50 felett történő társkeresés egyik gyakori és fájdalmas tapasztalata, amikor a hölgyek úgy érzik, hogy sok férfi még mindig a hamvas fiatalságot keresi a leendő partnerében. Az érett életszakaszban lévő nők esetleg arra döbbenhetnek rá, hogy alig találnak korban és világlátásban magukhoz illő párt. Számos 40-es, 50-es éveiben járó férfi ugyanis inkább a huszon-, vagy harmincévesek iránt érdeklődik. Ez azért különösen frusztráló, mivel a partnert kereső hölgyek éppen a tapasztalataikat és az érettségüket tartják igazán értékesnek.

A nők által említett másik lényeges kihívás, hogy a 40, 50 fölötti társkeresés jellemzően szűkebb mozgásteret kínál az ismerkedésre. Egyrészt számtalan kötelezettséggel zsúfoltak a hétköznapok, így a munkahelyi, családi elfoglaltságok miatt kevesebb idejük jut az aktív párkeresésre. Ráadásul a legtöbben alaposan kijöttek a gyakorlatból a randevúzás terén, ezért kifejezetten tanácstalanok, miként is lássanak hozzá az ismerkedéshez.

Mostanra a 40, 50 feletti társkeresés világába is begyűrűztek az online portálok és az infokommunikációs eszközök. Míg a párkereső alkalmazások használata a fiatalabb generációk számára természetes dolog, addig az életük közepén járók akaratlanul is idegenkedve fogadják ezt az anonim és felületesebb ismerkedési formát. Az online módon zajló jelöltkeresés az átlagosnál gyakrabban jár csalódásokkal, mivel a virtuális világban gyakoribb az őszintétlenség és a félreértés.

A 40-50 fölötti társkeresés azért is okozhat sokaknak álmatlan éjszakákat, mivel az intim viszonyok kérdésében erőteljes belső bizonytalansággal küzdenek. Talán több sikertelen kapcsolatot, esetleg válást tudhatnak maguk mögött, ezért igazán nehezükre esik újra hinni a szerelemben, vagy megnyílni egy potenciális társ előtt. Valahogyan vissza kellene nyerniük az önbizalmukat, és túl kellene jutniuk a múltbéli fájdalmaikon, hogy sikeresen továbbléphessenek.

Társkeresés 40, 50 felett: kétségek a randevún

A társkeresés 40, 50 felett tehát egy sor kihívással jár, és ez a folyamat ebben az életszakaszban türelmet, önismeretet és alkalmazkodást kíván. Vegyük most szemügyre közelebbről Sandy Werner párkapcsolati coach kutatását. Az általa megkérdezett hölgyek a következő problémákat sorolták fel a randevúzás témájában:

  • Nagyon kevés férfit találok vonzónak azok közül, akikkel találkozom.
  • Egyszerűen belefáradtam már a férfiak játszmáiba.
  • Olyanokkal hoz össze a sors, akik egyáltalán nem felelnek meg az igényeimnek.
  • Már nehezen tudok megbízni bárkiben, mert végül mindannyian lelépnek.
  • A munkám miatt alig találkozom lehetséges partnerekkel.
  • Képtelen vagyok olyan párt találni, aki megfelel az elvárásaimnak. Lehetőleg diplomás, jó kondícióban lévő, intelligens pasit szeretnék.
  • A korban hozzám illő férfiak feleannyi idős nőt akarnak, mint én.
  • Már nem szeretnék olyan férfiakkal randizni, akik még mindig a korábbi kapcsolataikban szerzett sebeiket nyalogatják.
  • Sokan az exnejük hasonmását keresik és nem ismerik fel, hogy ők is felelősek a házasságuk kudarcáért.
  • Olyan helyen élek, ahol nincsenek szóba jöhető partnerek.
  • A legtöbb férfi nem szeretne túlsúlyos nőt maga mellé.
  • Állandóan olyan férfiakkal találkozok, akik nem akarnak időt szánni a kapcsolatunk elmélyítésére.
  • Nem találok olyan férfiakat, akik komoly kapcsolatot szeretnének. Vagy egy alkalomra kellenék, vagy túlságosan kétségbeesettek, ami megriaszt.
  • Ha végre találok valakit, aki tetszik, ő általában nem vonzódik hozzám.

Társkeresés 40, 50 felett – vegyük szemügyre a nehézségeket

Nézzük meg részletesen a párkereséssel küszködők problémáit!

A 40, 50 feletti egyedülálló, társat kereső nők nehezen találnak olyan férfit maguk mellé, aki vonzó, és komoly elköteleződést szeretne. 

Vajon ez azt jelenti, hogy az érett korú nők nem elég csinosak? Egyáltalán nem, és az előnyös külső egyébként is bárkiből könnyedén elővarázsolható. De talán éppen ők azok, akik néhány perc után leírják magukban a velük szemben ülő férfit. Sokan túl gyorsan döntenek úgy, hogy a jelölt bizonyosan nem megfelelő, mivel az első alkalommal semmilyen vonzódást nem éreznek iránta.

Ha a 40, 50 éves társat kereső nők nem tartanák szükségszerűnek, hogy már az első találkozás során megrészegüljenek a jelölt kémiájától és a kisugárzásától, elképzelhető, hogy végül egy kezdetben kevésbé vonzó férfiban találnák meg azt a személyt, akihez idővel mélyen kapcsolódhatnak. Tehát lehetőleg adj második esélyt azoknak is, akiktől nem repdesnek pillangók a szívedben már az első randevún.

A 40, 50 feletti, társkeresésbe kezdő nők nem értik, hogy a korban hozzájuk illő férfiaknak miért a náluk minimum húsz évvel fiatalabb nők tetszenek.

Tényleg, miért is van ez így? Egy gyönyörű, fiatal nő oldalán újra húszévesnek érezhetik magukat – hiszen a férfiak is megtapasztalják a kapuzárási pánikot. Emellett egy viruló partner sokaknak javítja az önbecsülését és legyezgeti a hiúságát.

Azonban léteznek olyan, 40, 50 feletti, társkereső férfiak is, akik nem a jóval fiatalabbakra hajtanak. És pontosan ők azok, akik valódi kapcsolatot keresnek, olyat, amiben megtalálhatók a hasonló értékek és tapasztalatok. Ezért nem érdemes bosszankodni a deresedő (vagy kopaszodó) halántékú Casanovák ízlésén.

A 40, 50 feletti, társkereső nők belefáradtak az olyan férfiakba, akik még mindig szerelmesek az előző partnerükbe.

Ehelyett olyan párt szeretnének, aki hajlandó vállalni a felelősséget a korábbi kapcsolata kudarcáért. Az ex virtuális jelenléte súlyosan megmérgezi az induló köteléket, ekkor olyan, mintha nem is ketten, hanem hárman lennének. Ezért az előző partnerükön búsongó férfiakat jobb elkerülni. Egy friss kapcsolat még nem elég teherbíró a másik fél érzelmi problémáinak feldolgozásához. Akkor tudtok zavartalanul egymáshoz kapcsolódni, ha már mindketten továbbléptetek a múltból.

Sok 40, 50 feletti, társkereséssel próbálkozó nőnek nincs elég önbizalma.

A 40, 50 feletti, társat kereső nők többsége bizonytalan a testével kapcsolatban, mivel meg van arról győződve, hogy a férfiak kizárólag a vékony vagy alacsony, vagy magas, vagy formás nőket tartják vonzónak. 

Pedig ez egyáltalán nem igaz! A férfiak ízlése igen változatos. Ami valóban lényeges számukra, hogy a partnerük meg legyen elégedve a testével, szeresse, ahogyan kinéz. Vannak, akik rajonganak a telt formákért, de az kifejezetten taszítja őket, amikor egy nő állandóan a túlsúlya miatt panaszkodik. Elérkeztünk az önbizalom, önbecsülés témájához, amivel valamennyi, önmagával és a megjelenésével elégedetlen hölgynek érdemes lenne foglalkoznia.

Számos 40, 50 év feletti, társkeresést fontolgató, egyedülálló nőnek igencsak magasak az elvárásai a leendő partnerével szemben.

A 40, 50 év feletti társkeresés esetén ez teljesen érthető, hiszen ekkorra sokan komoly karrierrel és szilárd anyagi bázissal rendelkeznek. Mégis érdemes azon eltöprengeni, hogy vajon valóban csak a diplomás, több nyelven beszélő, ingatlanokkal rendelkező, jól kereső jelölt jöhet-e szóba. Ezzel a szigorú szűrővel ugyanis elveszíthetjük az esélyünket arra, hogy kapcsolatba kerüljünk okos, tisztességes és mélyérzésű emberekkel. Ennél sokkal lényegesebbek a közös értékek, és az, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában.

Az előzőeket végigolvasva talán már látod, hogy a 40, 50 feletti társkereséssel, randevúzással kapcsolatos gondok jó része leküzdhető. Vizsgáld át alaposan az elvárásaidat, és dolgozz az önbecsüléseden. A párkeresők számára a kiegyensúlyozottság a legvonzóbb tulajdonság.

Olvasd el ezeket is:

A társkeresés mindenkié!

Randi ötletek 40, 50 felett

Érdekel

Copyright © 2025 gedoagnes.hu
Készítette: Humli Miklós