
Idős szülő gondozása – bűntudat és megbocsájtás önmagunknak
Az idős szülő gondozásának témája sokféle és bonyolult érzést kavar fel a lelkünkben; szomorúságot, szeretetet, hálát, veszteséget, kétségbeesést és reményt, valamint gyakran mély bűntudatot. Megkerülhetetlen kérdés ez – hiszen ahogyan előre tekintünk, az egyik legjelentősebb életszakasz, amivel sokunknak szembe kell néznie, a hanyatló egészségű édesanyánkról, édesapánkról való gondoskodás.
Az idős szülő gondozása nemcsak fizikai és szervezési tennivalókat igényel, hanem jelentős lelkierőt is kíván. A beteg szülő ápolásában való részvételt kísérő érzések és gondolatok leginkább a hullámvasúthoz hasonlók. Az anyáról, apáról való gondoskodás közben egymással ellentétes, és sokszor nehezen elviselhető érzelmeket élünk át, amik folytonos változásban vannak.
A második könyvemben egy külön fejezet foglalkozik az idős szülő gondozása során megtapasztalt nehézségekkel, és azok megoldási lehetőségeivel.
Az idős szülőről való gondoskodás során a sokak által átélt legnehezebb kihívás a mélyen gyökerező bűntudatuk kezelése. Talán azért árasztja el őket a lelkiismeret-furdalás, mert úgy érzik, hogy nem tesznek eleget. Vagy éppen azért, mert a beteg szülő ápolása miatt túlterheltnek és kizsigereltnek érzik magukat, és titkon arra vágynak, hogy szünetet tarthassanak a fárasztó kötelességeik teljesítése közben. És még amiatt is vádolhatják magukat, hogy olykor ingerlékenyen és türelmetlenül viselkednek.
Idős szülő gondozása és a családtagok
Az idős és beteg szülő gondozása több okból is óriási kihívás a hozzátartozók számára. Az ellátásba legaktívabban a már 40-50 év körüli gyermekek vonódnak be, miközben egyensúlyozni próbálnak a saját, családi és munkahelyi kötelezettségeik között. Ez a sokszoros felelősség jelentős terheket ró rájuk fizikai, érzelmi és anyagi téren egyaránt.
A 40-50 évesek gyakran maguk is az életük intenzív szakaszát élik: a karrierjük mostanra beérett, a gyerekeik még segítségre szorulnak, vagy éppen most kezdik meg az önálló életüket. Az idős szülő gondozása ehhez a temérdek elfoglaltsághoz adódik hozzá. Ekkor a fizikai megterhelés mellett az érzelmi kimerültség is jelentős, hiszen a kialakult élethelyzetben gyakran érzik magukat frusztráltnak és tehetetlennek.
Az idős szülő gondozása tekintélyes anyagi terhet is róhat a családra. A szükséges gyógyszerek, orvosi eszközök, vagy a szülő otthonában történő átalakítások (például akadálymentesítés) komoly költségekkel járnak. Emellett sokan arra kényszerülnek, hogy csökkentsék a munkaidejüket, vagy akár feladják a munkájukat, hogy több időt tudjanak fordítani az édesanyjuk vagy édesapjuk ellátására, ami tovább fokozza a pénzügyi nyomást.
Az idős szülő gondozása során a lelki hatások sem elhanyagolhatók. Az érintettek gyakran mély bűntudatot és szűnni nem akaró önvádlást tapasztalnak, mivel nehezen találják meg az egyensúlyt a saját igényeik és szülő szükségleteinek kielégítése között. Emiatt gyakran átélik, hogy az egyik területen sem tudnak elég jól teljesíteni. Ez hosszú távon szorongáshoz, depresszióhoz vezethet.
Emellett az idős, beteg szülő gondozására fordított idő miatt kevesebb energiájuk marad a saját családjukra, barátaikra és olyan tevékenységekre, amik feltöltődést hoznának. Az így megtapasztalt elszigetelődés tovább fokozza a lelki terheket.
Idős szülő gondozása – az idősotthon kérdése
Sok idős, gondozásra szoruló szülő retteg attól, hogy otthonba kerüljön. Bár érzik, hogy mostanában minden egyre nehezebben megy, az életük végén nem szeretnének újfajta körülmények közé kerülni. Érthető módon ragaszkodnak a megszokott környezetükhöz, ahol szabadon eldönthetik, mit és mikor csinálnak.
A legtöbben közülük attól tartanak, hogy még azt a kevés kontrollt is elveszítik a sorsuk felett, ami megmaradt nekik. Esetleg az ismerősöktől negatív beszámolókat hallottak arról, hogy mi történik egy bentlakásos otthonban. Eközben azt is megértik, hogy a gyerekük még dolgozik, így nem tudja biztosítani számukra azt a felügyeletet és gondoskodást, amire már szükségük lenne.
Így a családban patthelyzet alakulhat ki, hacsak nem fogadnak fel valakit, aki maximálisan és odaadóan gondozza az idős szülőt az otthonában. Persze mindenki számára ez lenne a legmegnyugtatóbb megoldás, ha a pénzügyi és személyi feltételek adottak hozzá. De többeknek ez túlzott anyagi megterhelést jelentene, vagy éppen nem találják meg a megfelelő személyt.
Amikor az idős szülő gondozásakor az idősotthon a következő lépés
Ha valóban nincs más megoldás, mint a gondozásra szoruló szülő idősotthoni elhelyezése, időt és különleges figyelmet szükséges szentelni az aggodalmai eloszlatására. Ajánlatos lenne, hogy a beköltözés a saját elhatározása legyen. Ezért türelemmel és sok beszélgetéssel kell őt felkészíteni, hogy meghozza a család számára is megfelelő döntést.
Az ismeretlentől és a megszokott dolgok elveszítésétől való félelem feloldása érdekében lényeges, hogy az idős szülő úgy érezze, továbbra is szeretik. És az is, hogy elfogadja; az idősotthoni elhelyezés nem a róla való gondoskodás feladása, hanem egy új lehetőség arra, hogy méltósággal és biztonságban haladjon át a még előtte sorakozó éveken.
A megfelelő hely kiválasztása
Az idősotthon kiválasztásában lehetőleg vegyen részt a szülő is. Ő fog ott élni, ezért minél több intézménybe kellene együtt ellátogatni, hogy kiválaszthassa közülük azt, ami tetszik neki. Sok helyen az időseket szeretetteljes és szakszerű gondoskodás, valamint az aktív közösségi élet lehetősége várja. Járjátok végig és vegyétek alaposan szemügyre az alternatívákat, kérdezzétek meg az ott lakókat és dolgozókat.
Az egyéni igények tiszteletben tartása
Lehetőség nyílhat arra is, hogy az idősek a saját tárgyaikkal, bútoraikkal rendezzék be a szobájukat, és megtarthassák a szokásos napi rutinjukat. Ez csökkenti a kontrollvesztés élményét, és segíthet abban, hogy hamarabb otthon érezzék magukat.
Kis lépésekben való haladás
Egyik lehetséges módja annak, hogy az idős szülőd hozzászokjon az idősotthon gondolatához, ha először csak a napközbeni vagy a néhány napos bent tartózkodást próbálja ki. Ekkor megtapasztalhatja az idősotthon előnyeit, miközben az otthoni környezet biztonságát sem veszíti el. Így kevésbé érzi magát kiszolgáltatottnak.
A gondozás minőségének hangsúlyozása
Amikor a beköltözésről beszélgettek, emeld ki, hogy az idősotthonban szakképzett ápolók dolgoznak, akik értenek az idősek gondozásához, különösen, ha már speciális egészségügyi szükségleteik vannak. Ez pedig jóval több, mint amit otthon nyújtani tudnál számára, miközben dolgozol. Fontos, hogy a szülőd lássa, az ő jólléte a legfontosabb, és az otthonban minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a lehető legmagasabb szintű ellátást kapja.
Rendszeres kapcsolattartás
Az idős szülők egyik legnagyobb félelme, hogy magukra hagyják őket az otthonban. Ezért valóban lényeges, hogy a család továbbra is aktív részese maradjon a gondozásra szoruló szülő életének. A rendszeres látogatások, telefonhívások és közös programok jelzik számára, hogy továbbra is fontos része a családnak, és egyáltalán nem veszítette el a kapcsolatot a szeretteivel.
Hogyan birkózzunk meg az idős szülő gondozásával járó stresszel?
Az idős szülők tartós gondozása óriási megterhelés. A segítő családtag esetében ilyenkor fokozódik a szorongás, a depresszió és a függőségek kockázata. Emellett a saját kielégítetlen szükségletek miatt felhalmozódott stressz vagy neheztelés okán időnként még dühkitörések is előfordulhatnak.
Az idős szülő gondozása során tapasztalt fizikai és érzelmi terhek akár krónikus kimerültséghez, kiégéshez, és későbbi egészségügyi problémákhoz is vezethetnek. A már meglévő betegségek súlyosbodhatnak, és kialakulhat például magas vérnyomás, álmatlanság, gyakori fejfájás, vagy az immunrendszer legyengülése. A fáradtság miatt jellemző figyelmetlenség következtében még balesetek is történhetnek.
Az alábbiakban néhány javaslatot olvashatsz, amik segíthetnek az idős szülőd gondozása során feltélenül jelentkező stressz kezelésében, és a testi-lelki egészséged megőrzésében.
1. Fogadd el az érzéseidet
Teljesen természetes, hogy az idős szülőd gondozása során változatos érzelmeket élsz át: szeretetet, hálát, frusztrációt, haragot vagy bűntudatot. Fogadd el ezeket az érzéseket, és ne ítéld el magad miattuk. Ha tudsz, beszélj őszintén a helyzetedről egy baráttal, családtaggal, vagy akár egy szakemberrel, aki segíthet az érzéseid feldolgozásában.
2. Kérj segítséget
Nem kell mindent egyedül megoldanod. Kérj támogatást a család többi tagjától, barátoktól, vagy fontold meg egy házi betegápoló bevonását. Talán bizonyos feladatokat meg tudtok osztani, például a bevásárlást, takarítást vagy ügyintézést, így nem hárul minden teher egyetlen személyre.
3. Tartsd fenn az egyensúlyt
Szánj időt magadra is. Kiemelten fontos, hogy vigyázz a saját egészségedre, testi-lelki jóllétedre, mivel csak így tudsz hosszú távon is gondoskodni az idős szülődről. Tarts a nap folyamán minél több szünetet, ez segít a folyamatos stressz kezelésében. Ezek a szünetek lehetnek egészen rövidek, mindössze 2-3 percesek, de ha lehetséges, hosszabbak is.
Alkalmazz olyan stratégiákat, mint a szándékosan lelassított légzés, relaxáció, egy kedvenc dal meghallgatása, vagy néhány megnyugtató, inspiráló mondat felidézése. Használd azt, amit hatékonynak találsz, és ami feltölt. Bár ezek a technikák valójában nem szüntetik meg az idős szülő gondozása közben tapasztalt intenzív stresszt, mégis lehetőséget kínálnak az erőd visszanyerésére a hosszú, gondozással töltött napok során.
Tartsd fenn az egyéb kapcsolataidat is. Ha például hetente kétszer fél órát a barátaiddal való kávézásra fordítasz, vagy akár telefonon, esetleg online beszélgettek, ez meglepő módon átsegíthet egy teljes héten, amit a megterhelő ápolással töltesz.
5. Keress támogatást
Csatlakozz támogató csoportokhoz, ahol hasonló helyzetben lévőkkel oszthatod meg az érzéseidet és a tapasztalataidat. Személyes csoportokról érdeklődhetsz a háziorvostól vagy a kórházi kezelőorvostól, ezek általában a helyi közösségekben szerveződnek. A social médiában is fellelhetsz olyan online csoportokat, ahol az idős szüleiket gondozókkal ismerkedhetsz, és tanácsot kérhetsz tőlük.
6. Maradj szervezett
Az idősgondozás sok adminisztrációval járhat, például a vizsgálati időpontok, a receptek, gyógyszerek, vagy a pénzügyek nyilvántartása és kezelése. Ehhez használj fel minden lehetséges segítséget: naptárt, listákat, vagy okos eszközöket, hogy naprakészen nyomon tudd követni a tennivalókat. Így el tudod kerülni a káoszt, és kevésbé érzed magad túlterheltnek.
7. Tágítsd ki a perspektívát
Idézd fel magadban újra és újra, hogy amit teszel, az felbecsülhetetlen jelentőségű az idős édesanyád vagy édesapád életében. A gondozás és törődés, amit nyújtasz, óriási szerepet játszik abban, hogy méltósággal és kényelemben élhessen. Bár a feladat nehéz, a viselkedéseddel emberséges és gondoskodó modellt nyújtasz a körülötted élőknek.
8. Fordulj szakemberhez
Ha úgy érzed, hogy a feszültség és a kimerültség már teljesen elborított, ne habozz szakmai segítséget kérni. Egy pszichológus, coach vagy tanácsadó segíthet megtalálni a megfelelő stresszkezelési technikákat és eszközöket, hogy könnyebben boldogulj a körülményeiddel.
9. A jövő tervezése
A jövőt is tervezd el, amennyire tudod – tekintsd át a pénzügyi lehetőségeket, valamint azt, hogy mihez kezdesz, ha az idős szülőd állapota rosszabbra fordul és már 24 órás gondozást igényel. Ha rajtad kívül vannak még más segítő családtagok is, érdemes pontosan megbeszélni velük a jelenlegi és a valószínűleg bekövetkező jövőbeli feladatok és költségek megosztását. Ez segíthet megelőzni a későbbi félreértéseket.
Amennyiben ez lehetséges, az idős szülőd gondozásának eltervezésébe vond be a legfőbb érintettet, a szülődet is. Ő bizonyosan igényli az ápolásába való beleszólást, mivel a romló egészségi állapota feletti kontroll megtartása kiemelten lényeges számára. A gondoskodási terv persze kellőképpen rugalmas kell, hogy legyen. Ha elkészült, megnyugvást adhat neked és a szülődnek is, és így segít abban, hogy az együtt töltött minőségi időre tudjatok koncentrálni.
Öröm és értelem keresése az idős szülő gondozásában
A hullámzó érzelmek és a fokozott lelki terhelés dacára az idős szülő gondozása mélyen megrázó, felemelő, és meghatározóan értelmes élmény lehet. Lehetőséget kínál a személyes növekedésre, a családi kapcsolatok elmélyítésére, valamint olyan viselkedésre, ami összhangban van a legerősebb értékeinkkel, a szeretettel és a szolgálattal.
Ez a cikk a székesfehérvári Vörösmarty Rádióban elhangzott interjú alapján készült. Az eredeti, Palkó Zsuzsi szerkesztő-műsorvezetővel elhangzott beszélgetést meghallgathatod itt.
Érdekel