gedo-agnes-pszichologus-coach-szekesfehervar-

Rólam

Hiszem, hogy az alapvetően egészséges emberek képesek arra, hogy élvezzék a gazdagabb, teljesebb, tudatosabb életüket. Mindannyiunkat pozitív szándék vezérel, hiszen fejlődni, gyarapodni szeretnénk a személyes sorsunkban és a szakmai utunkon. Emellett arra is szükségünk van, hogy biztonságosan kapcsolódjunk másokhoz: partnerünkhöz, gyermekünkhöz és barátainkhoz.

Különösen igaz ez, miután a 40-es éveinkbe léptünk és megtapasztaltuk az életközépi válságot. Az életközépi krízist követő életszakasz akár csúcsidőszak is lehet az életünkben, ha némi önismeretre teszünk szert és tüzetesen megvizsgáljuk a belső igényeinket. A komfortzónánk kitágításával pedig kinyithatjuk az ajtót az új lehetőségeinknek.

Székesfehérváron élek és közel 30 éve foglalkozom pszichológiával. Dolgoztam felnőttekkel, kamaszokkal és gyerekekkel, tevékenykedtem felnőtt pszichiátriai gondozóban, pszichiátriai osztályon, nevelési tanácsadóban és pedagógiai szakszolgálatnál. Eközben a pszichológus diplomám mellé két szakvizsgát is szereztem – először felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, majd óvoda-, iskola szakpszichológus lettem. 2024-ben szereztem meg a diplomás coach végzettséget.

Két önismereti témájú könyvem is megjelent a Jaffa Kiadónál, Újratervezés-Önismeret 40 felett és Kapcsolataink újratervezése címmel. Specialitásom az életközépi válság (ami sokaknál inkább életközépi krízis) és az azt követő időszak. Ahogyan a könyveimben is leírtam, az élet közepe kiváló periódus a személyes fejlődésre. Abban szeretnék segíteni az olvasóknak, hogy épüljön és erősödjön az önbizalmuk, és induljanak el a lelki harmónia, valamint a kiegyensúlyozott társas kapcsolatok felé vezető ösvényen.

Copyright © 2025 gedoagnes.hu
Készítette: Humli Miklós