gedo-agnes-pszichologus-coach-szekesfehervar-

Terhesség 40 év felett

terhessegi-teszt

Terhesség, szülés 40 év felett

A terhesség 40 felett egyre gyakoribb mostanában. Ennek részben anyagi okai vannak: a növekvő megélhetési költségek és a gyermeknevelés várható anyagi terhei miatt a pár későbbre tolja a babaprojekt kezdetét. Sok 30-as nő igen jól keres, és a jövedelmük kiesését a családi költségvetés jól érzékelhetően megsínylené.

A 40 feletti terhesség sok esetben némi kockázatot hordoz. Bár a baba vállalása általában a szülők közös döntése, mégis elsősorban a nők mondják ki a végszót arra vonatkozóan, hogy mikor szülessen meg a kicsi. Hiszen a terhesség, szülés, majd az azt követő csecsemőgondozás hagyományosan a nők felelőssége.

Miért egyre gyakoribb a 40 feletti terhesség?

Mostanra megszokott jelenséggé vált a 40 feletti terhesség. Az emelkedő ingatlanárak, bérleti díjak és megélhetési költségek miatt a leendő szülők százszor is meggondolják a gyerekvállalást. Hiszen nemcsak saját maguk számára, hanem a születendő gyermekük részére is biztosítani szeretnék a megfelelő életszínvonalat.

Így, ha a húszas éveikben találkoztak, akkor sem ugranak bele azonnal a babaprojektbe, ehelyett inkább a karrierjüket építik. A jövő megalapozásához általában mindkét fél fizetésére szükség van, és ha nem kapnak szülői támogatást, a kétkeresős modellben jóval többet tudnak félretenni például az önálló otthon megvásárlására.

Sokan azért sem sietik el a terhességet, mivel előtte még sok mindent szeretnének megvalósítani, amiben érzésük szerint anyaként és apaként később korlátozva lennének. A szülői lét anyagi és érzelmi szempontból egyaránt óriási felelősségvállalás. Ezért a pár tagjai a „gyerekmentes” időszakban valóban szabadabban utazhatnak, költekezhetnek és dolgozhatnak.

A 40 feletti terhesség gyakori oka, hogy a partnerek csupán a 30-as éveik végén, vagy a 40-es éveik elején találnak egymásra. Lehetséges, hogy egyikük, vagy akár mindketten túl vannak már egy sikertelen házasságon vagy élettársi kapcsolaton. Ezek a 40 feletti, viszonylag kései kapcsolatok a legtöbbször igen gyorsan kibontakoznak, mivel a felek ekkorra már szép számmal rendelkeznek tapasztalatokkal.

Így, amikor végre azt érzik, hogy megtalálták életük párját, tiszta szívből, halogatás nélkül a gyerekvállalás mellett döntenek. A legtöbben ekkorra már szilárd anyagi bázissal és sok esetben komoly karrierrel rendelkeznek. Minden feltétel adott tehát a baba érkezéséhez. És ha a terhességi teszt végre pozitív lesz, óriási örömmel készülődnek az új családtag fogadására.

Terhesség, szülés 40 felett – előnyök

Manapság a 40 éves kor felett szülő anyukák megállapodottak, de még fiatalosak, a karrierjükben kiteljesedettek. Gyakran tudatosan halasztották el a terhességet arra az időszakra, amikor a munkájukat háttérbe tudják szorítani. Mostanra anyagilag és szakmailag is megengedhetik maguknak, hogy néhány évig csak a családra fókuszáljanak.

40 felett kiforrott és tapasztalt személyiséggel rendelkeznek, így a terhességet örömmel viselik, a babával pedig nyugodtabban tudnak foglalkozni. Mivel a csecsemők szinte azonnal átveszik az anya érzelmeit, a szülő kiegyensúlyozottsága bizonyosan jó hatással lesz az érzelmi fejlődésükre.

Ha egy nő később, 40 felett vállal gyermeket, akkor általában teljes szívével várja az új családtag megszületését. Pedig egyáltalán nincs egyszerű helyzetben. Még ha a várandósság természetes módon következett is be, a terhesség során többféle szűrővizsgálatot végeznek, hogy kizárják az esetleges genetikai rendellenességeket.

Terhesség 40 felett – lombikkal

A 40 év feletti, fogantatási gondokkal küzdők meddőségi centrumban történő kivizsgálása a várva várt terhesség érdekében alapfeltétele a lombikbébi program megkezdésének. A mesterséges megtermékenyítési eljárások többfélék lehetnek, az inszeminációtól kezdve egészen az in vitro fertilizációig, amit a köznyelv lombikbébi eljárásnak nevez.

Hogyan jöhet a terhesség 40 felett? A modern társadalmakban még mindig éles vita zajlik arról, hogy mely kor ideális a nők számára, amikor is ajánlatos lenne életet adni az első gyermeküknek. Sokan ellenzik a lombikbébi programot, mint a mesterséges eljárások legbonyolultabb formáját. Szerintük ez a procedúra ellentétes a természet törvényeivel, és a pár terméketlensége esetén az érintetteknek más utakat kellene választaniuk, ha gyereket szeretnének.

Való igaz, hogy a fogamzóképesség a nők húszas éveiben a legerősebb, a terhesség esélye 30, 40 év felett jól érzékelhetően csökken. A férfiaknál szintén a fiatal éveikben aktívabbak és erősebbek a spermiumok. Bár ezek a tények mindenki számára ismertek, mégis egyre több pár csak később lát hozzá a gyermekvállaláshoz.

Amikor 40 felett sem jön össze a terhesség – a meddőség pszichés vonatkozásai

Akár tudatos döntés miatt, akár a késői találkozás következtében halasztódott a várandósság, a 40 felettiek gyakran megtapasztalják a meddőség fájdalmát. Mivel a spontán terhesség egyre csak várat magára, hamarosan bonyolult és részletes kivizsgálásokba kezdenek. Már nem rendelkeznek korlátlan mennyiségű idővel, így idővel a mesterséges megtermékenyítési eljárások felé fordulhatnak.

A terhesség, gyermek iránti vágy 40 felett is a legtermészetesebb igénye azoknak, akik úgy érzik, hogy a párjuk mellett révbe értek. Az élet továbbadásának joga életkortól függetlenül mindenkit megillet. Mára a mesterséges eljárások a társadalom jelentős része által elfogadottak. A média gyakran számol be hazai és külföldi sztárok lombikbabáiról, és a legtöbben személyesen is ismernek olyan személyt, aki ehhez a módszerhez folyamodott.

40 éves kor felett a terhesség iránti vágy különösen erős lehet. A mesterséges megtermékenyítési eljárások óriási fizikai és lelki terhet rónak a résztvevőkre, és ilyenkor az anyagi megfontolások sem elhanyagolhatók. A társadalombiztosítás összesen csupán öt alkalmat finanszírozhat, ha a pár női tagja 45 év alatti. A lombikbébi programon résztvevők felett könnyedén pálcát törőknek fogalmuk sincs arról, milyen megpróbáltatásokat jelent egy kezeléssorozat.

Remény és kétségbeesés hullámvasútja 40 felett: mérhetetlen vágyakozás a terhességre, majd az esetleges kudarc elviselése hatalmas próbatétel a kapcsolatnak. A viszontagságos út végén remélhetőleg sikertörténet születik – szerencsés esetben a lombikbaba program után a pár a karjaiba veheti áhított kisbabáját.

Olvasd el ezt is:

Úton az egészséges életmód felé

Érdekel

Copyright © 2025 gedoagnes.hu
Készítette: Humli Miklós