A gyász fázisairól

A gyász univerzális emberi tapasztalat, így a fázisait széles körű érdeklődés övezi. Személyes élményként súlyos fájdalom, feneketlen verem, az emberi lélek sötét éjszakája. Emellett komoly átalakulási folyamat is, amikor a veszteségünk következtében aktívan át kell formálunk az életünket. Ebben a cikkben a gyászt egy szeretett személy elvesztésére vonatkozóan járjuk körül, bár tágabb értelemben hasonló folyamat játszódik le bennünk egy fájdalmas válás idején, a munkahelyünk elvesztésekor, vagy éppen egy meg nem valósult álom elengedését követően.

A gyász öt fázisa

A legtöbben ismerik a gyász öt fázisát, amikor egy jelentős veszteség következtében először a tagadás, majd a düh, alkudozás, depresszió és az elfogadás periódusa következik. Ezt az elméletet Elisabeth Kübler-Ross svájci származású amerikai pszichiáter dolgozta ki és népszerűsítette az 1969-ben megjelent On Death and Dying (A halál és a hozzá vezető út) című könyvében. Munkájával hozzájárult a haldoklókkal való humánus bánásmódhoz, és formálta a társadalom témához való hozzáállását. Elisabeth Kübler-Ross a kutatásait nem az elvesztett szerettüket gyászolókkal, hanem végstádiumú betegségben szenvedőkkel végezte.

Ennek ellenére a gyász öt fázisát sokan a gyászfeldolgozási folyamatra értelmezik. A gyászreakció ötszakaszos elmélete feltehetőleg azért épült be ilyen mélyen a köztudatba, mivel némileg bejósolhatóbbá teszi az ilyenkor kaotikusan hullámzó érzelmeket. Pedig a valóságban a legtöbben egyáltalán nem szervezetten és kiszámíthatóan mennek végig a gyászon. Maga a folyamat egyénileg változó, és sokszor egyáltalán nem mondható befejezettnek.  

A szeretett személy elvesztésére adott válaszok egyénileg különbözőek lehetnek. Ennek oka, hogy a veszteség személyes következményeit rengeteg tényező befolyásolja. A gyászunkra hatással vannak az eddig átélt tapasztalataink, az életkorunk, a kötődési stílusunk, a vallási meggyőződésünk vagy ennek hiánya, a társadalmi-gazdasági státuszunk, a nemi identitásunk, az etnikai hovatartozásunk, a szexuális irányultságunk, az oktatásunk, a kulturális hagyományaink és még sok más jellemző.

A gyász fázisai

A pszichológia tudománya már régóta kutatja a gyász természetét, fázisait, különböző megnyilvánulási formáit és kezelési módjait. A gyász öt szakaszos modelljét tehát Elisabeth Kübler-Ross dolgozta ki az 1960-as években, több mint 200 haldoklóval készített interjú alapján. Ez a modell azt írta le, hogy az életük befejezéséhez érkezők hogyan dolgozzák fel a közelgő vég tudatát, és hogyan haladnak előre ennek elfogadásában.

Amikor elveszítünk valakit, akihez mélyen ragaszkodtunk, egyáltalán nem törvényszerű, hogy keresztülhaladunk a Kübler-Ross által leírt fázisokon. A gyász ennél jóval bonyolultabb folyamat. Hajlamosak vagyunk úgy fordulni ehhez az ötszakaszos modellhez, mintha valamiféle recept lenne. Sokan közülünk arra számítanak, hogy majd a veszteségfeldolgozás egymásra épülő, rendezett szakaszait járják végig. És amikor a gyászunk nem a fenti menetrend szerint alakul, aggódunk, hogy valamit rosszul csinálunk.

Még ijesztőbb, amikor hirtelen egy bonyolult és zűrzavaros gyászfolyamatban találjuk magunkat. Ilyenkor akár még az is megfordulhat a fejünkben, hogy esetleg megőrültünk. A Kübler-Ross fázisok ismeretében úgy gondolhatjuk, hogy néhány hónap után már feltétlenül jobban kellene éreznünk magunkat. Hiszen itt lenne az ideje, hogy beinduljon nálam az elfogadás, nem? Tovább fokozhatja a lelki gyötrelmeket, amikor a gyászolót támogatók a mitikus öt szakaszra épülő tanácsokat osztogatnak.

Gyász fázisai – Elisabeth Kübler-Ross elméletéről

Amikor az 1960-as években Dr. Elisabeth Kübler-Ross pszichiáter hozzálátott a haldoklás folyamatának kutatásához, a jellemző orvosi gyakorlat szerint a beteggel egyáltalán nem beszéltek a halálról és a haldoklásról. Gyakran még a végzetes diagnózist vagy a súlyos prognózist sem közölték a pácienssel és a családjával. Ennek következtében a terminális állapotban lévők általában kórházba kerültek, ahol az utolsó napjaikban elhanyagolták őket, és végül egyedül haltak meg.

Dr. Kübler-Ross úgy vélekedett, hogy a haldokló betegeknek óriási szükségük lenne a támogatásra. Ezért elkezdett velük beszélgetni arról, hogy mit szeretnének, amikor a gyógyszerek már nem segítenek. Megfigyelte, hogy a haldoklók is meggyászolják, hogy hamarosan véget ér az életük. Az általa és a kutatócsoportja által készített interjúk alapján alkotta meg a gyász öt fázisát, hogy leírja, miként dolgozzák fel a haldoklók a saját közelgő távozásukat. Ezek a szakaszok a következők:

1. Tagadás: Az orvosok tévednek. A vizsgálatok hibásak. Végül minden rendben lesz.
2. Düh: Ez borzasztó és igazságtalan. Isten/az orvosok cserbenhagytak.
3. Alkudozás: Ha megkímélik az életemet, vagy megengedik, hogy megpróbáljak egy új kezelést, akkor a további életemet …-nak fogom szentelni.
4. Depresszió: Rettenetesen szomorú vagyok, ha arra gondolok, hogy mi mindent fogok elveszíteni, és kiknek fogok hiányozni.
5. Elfogadás: Ez van. Ez az én sorsom, az én végzetem. Készen állok arra, hogy elmenjek, amikor eljön az idő.

Kübler-Ross leírta a fenti érzelmi állapotok közötti erőteljes ingadozást is. Sajnos sokan ezt a modellt úgy értelmezték, mint egy rendezett, szabályszerű folyamatot, és a gyászolókra is alkalmazták. A kutatások azonban azt bizonyítják, hogy a gyász ennél sokkal összetettebb és kiszámíthatatlanabb élmény.

Amikor valaki meghal, az őt gyászolók nem ragaszkodhatnak ahhoz, hogy az elhunyt még él, és nem is próbálnak alkut kötni a halál visszafordítására. Nem lehet cél számukra a gyógyulás, hanem sokkal inkább a történtek elfogadása. A hozzátartozók esetében a gyász és a gyógyulás elválaszthatatlanok egymástól, hiszen miközben gyászolnak, regenerálódnak is. Idővel megtanulnak együtt élni a veszteséggel, miközben újra képessé válnak a jelenük és a jövőjük felé fordulásra.

Gyász fázisai – a gyászfolyamat a valóságban

Az elmúlt évtizedekben a veszteségüket gyászoló hozzátartozókról szóló kutatások szárba szökkentek, így ma már jóval többet tudunk a gyászfolyamatról. Talán a legfontosabb, hogy a gyász általában teljesen egyéni lefolyású, nincs pontos forgatókönyve. Többen úgy találják, hogy a személyes gyászuk átélése után jobbá vált az életük, és gazdagodott a személyiségük.

A gyász a valóságban egy rendkívül dinamikus, napról napra változó folyamat. Pszichológiai kutatások szerint az érintettek jelentős része ide-oda mozog a fájdalmas veszteségre való fókuszálás és a jövőre koncentráló, belső helyreállító törekvés között. Ez megmagyarázza, miért tapasztalják azt a legtöbben, hogy a gyász során vannak jobb és igazán nehéz napok.

Amikor a veszteségünkre összpontosítunk, intenzíven átéljük a bánatot, a szorongást és a fájdalmat. Ezzel szemben a lelki egyensúlyt helyreállító természetes törekvésünk következtében lassacskán hozzáigazítjuk a sorsunkat egy másféle élethez. Ekkor megfordul a fejünkben, hogyan vehetünk részt új élményekben, vagy miként terelhetjük el a figyelmünket a halott szerettünkről.

Tehát miközben mélyen átérezzük a veszteségünk fájdalmát, a lelkünkben növekedésnek indul egy új kezdet is, amikor megtanuljuk, miként élhetünk tovább a megváltozott körülmények között. Ezek az egymástól teljesen különböző lelkiállapotok olykor óráról órára változnak. Néha a gyászunk nyomasztó, máskor pedig nyugalmas. Egyszer mintha lecsillapodna, és enyhülne a szorítása, majd újra teljes erővel tör ránk.

A gyász összetevői

A gyász egyik legnagyobb hatású kutatója az amerikai Sidney Zisook pszichiáter, aki szerint a gyásznak négy fő összetevője van, amik az átélőtől és a veszteség jellemző körülményeitől függően különféle formában jelentkezhetnek:

1. Szeparációs distressz (vágyakozás az elhunyt után, szomorúság, szorongás, tehetetlenség, düh, szégyen, magány).
2. Érzelmileg kimerítő distressz, amikor úgy érezzük, képtelenek vagyunk megbirkózni a ránk nehezedő problémával. Ez magában foglalja a hitetlenség és a sokk állapotát, valamint a lelki fájdalom elkerülésére irányuló erőfeszítéseket.
3. Bűntudat és megbánás.
4. Bezárkózás, elvonulás.

A gyászolók néhány, a depresszióhoz hasonló tünetet is tapasztalhatnak, mint például az élvezetes tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése, az alvás és az étvágy zavarai, energiátlanság, ingerlékenység és levert hangulat.

A gyász fázisai: akut gyász

Előbb-utóbb mindannyian szembesülünk a szeretteink halálához való alkalmazkodás kihívásaival. Ezek a veszteségek általában akut gyászreakciót váltanak ki, amely talán leginkább a lélekbe, mint húsba hatoló éles kés képével írható le. A gyászhoz kapcsolódó szertartások, valamint a család és a barátok támogatása idővel átsegíthet bennünket az akut gyászon, és ekkor megtalálhatjuk az elvesztett szerettünk helyét a szívünkben, az emlékeinkben és a cselekedeteinkben.

Az akut gyász tehát egy átmeneti, igen fájdalmas állapot. Azután, ahogyan a gyászfolyamat az időben előre halad, a veszteség sajgó élményéhez másféle érzések is csatlakoznak. Például a szép emlékek melegsége és öröme, vagy a megkönnyebbülés érzése, az elfogadás, megbocsátás, megértés és együttérzés.

A gyászolók többsége végül elérkezik a gyászfolyamat lezárásához. Ők már csupán időnként felbukkanó, keserédes emlékekkel találkoznak, de ezek a képzetek nem nyomasztják őket túlságosan. A történtek hatására tudatosabbá válnak az életvezetésükben, változnak a prioritásaik, bölcsebben kezelik a kapcsolataikat és a még előttük álló lehetőségeket. És talán ez a kimenetel lehet a gyászfolyamat kívánatos végpontja.

A gyász fázisai: komplikált gyász

A gyászolók kisebb hányadánál (kb. 7%) később sem történik meg a veszteséghez való sikeres alkalmazkodás. Ekkor beszélünk komplikált, más néven elhúzódó gyászról. Ilyenkor a gyász szokatlanul intenzív, jóval tovább tart, és jelentősen károsítja a mindennapi életvitelt. Az érintettek túlzottan elkerülik a veszteséggel kapcsolatos emlékeket, indokolatlan és könyörtelen bűntudatot élnek át, vádolják és szégyellik magukat, és vég nélkül rágódnak a haláleset körülményein vagy következményein.

A komplikált lefolyású gyász gyakrabban fordul elő a gyermeküket elvesztő szülőknél, valamint a házastárs vagy a szerelmi partner halálát követően. Nagyobb valószínűséggel alakulhat ki ez hirtelen vagy erőszakos vég után, vagy akkor, ha az elhunyttal különösen szoros volt a kötelék. Szintén növeli a komplikált gyász kockázatát a depresszió, a szorongásos zavarok és a szerhasználat, függőség, illetve a többszörös veszteség és a külső támogatás hiánya.

Az elhúzódó gyász során a veszteség hosszú időre megbénítja a szenvedőket. Ők is megtapasztalják a gyász általánosan ismert jellemzőit, de ahelyett, hogy idővel pozitív gondolatokat és érzéseket élnének át, a lelkükben tartósan a negatív, romboló érzelmek uralkodnak. Gyakori probléma ekkor a droggal, gyógyszerrel való visszaélés, ugyanis az érintettek így próbálnak menekülni a gyász fájdalma elől. A komplikált gyász erősen hasonlíthat a depresszióhoz, és a továbblépéshez ekkor már professzionális segítő szakember bevonására lehet szükség.

Gyász fázisai – mi segít a gyászban?

A gyász egy nagyon egyéni folyamat, ezért nem létezik olyan konkrét gyakorlatsorozat, amely mindenkinek segítene. Azonban, mivel a gyászfolyamat az átmenet és az alkalmazkodás időszaka, így kedvező hatásúak lehetnek azok a dolgok, amelyek a veszteséghez való pozitív idomulással kapcsolatosak. Ilyenek például:

• Gondoskodj a testi jóllétedről. Bár ekkor sokaknak enni sincs kedve, mégis meg kellene próbálniuk tudatosan ügyelni a megfelelő táplálkozásra, alvásra és a testmozgásra.
• Próbálj jelentést, értelmet találni a veszteségnek. Ez jóval könnyebb a hívők számára. Ha a haláleset hosszas szenvedés után következett be, a hátrahagyottak számára vigasztaló lehet a megpihenés, a fájdalom megszűnésének ténye. Ha értelmet tudunk adni a történteknek, és megtaláljuk a helyét a sorsunkban, kicsit jobban érezhetjük magunkat.
• Tisztelgés az elhunyt előtt: sokan könnyebben viselik a gyászukat, ha megtalálják a módját annak, miként vigyék tovább az elhunyt örökségét. Így megszilárdítják és elviselhetővé teszik az emlékezés érzését. Ezt megtehetjük valamilyen alkotó tevékenységgel vagy közösségi szerepvállalással.
• Szánj időt a veszteségre és az életre is: amikor valósággal felemészt bennünket a gyász, teljességgel lehetetlennek tűnik, hogy a korábbi módon folytassuk az életünket. Ilyenkor próbáljuk meg különválasztani a veszteségre és a mindennapi életre történő fókuszálást. Ügyelhetünk például arra, hogy a munkában és a mindennapi tevékenységeinkben működőképesek maradjunk, majd arra is szakítsunk időt, hogy a gyászra koncentráljunk. Ez idővel egyre könnyebbé válik.
• Ne ítélkezz az érzéseid felett. Igen lényeges, hogy bármilyen érzés is bukkan fel az elménkben, ne űzzük el magunktól, hanem inkább engedjük a felszínre jutni. Nem kell állandóan elmerülnünk a fájdalmas érzelmekben, de ha megengedjük, hogy a tudatunk peremére emelkedjenek, az segít előbbre haladni a gyógyulás felé vezető úton.
• Mindig csak azon a napon viseljük el a sajgó fájdalmat. Bármilyen egészséges stratégiát alkalmazhatunk a kínzó érzelmeink csillapítására – a gyászunkat csupán reggeltől estig kell átvészelnünk.

Mások segítése a gyászban

Általában nem tudjuk pontosan, hogy a gyászoló barátunk vagy ismerősünk mit várna tőlünk. Ezért többnyire olyan típusú segítséget nyújtunk, amilyet mi is szeretnénk, ha hasonló helyzetben lennénk. Jó lenne, ha a gyászoló őszintén meg tudná osztani a szeretteivel a kívánságait és az igényeit, így csökkenne a félreértések esélye. A kutatások szerint a veszteséget elszenvedők a következő támogatási módokat fogadják szívesen:

• Részvétnyilvánítás és együttérzés.
• Óvatos kérdések a veszteség körülményeiről.
• Ha felvesszük velük a kapcsolatot ahelyett, hogy megvárnánk, amíg ők jelentkeznek.
• Ha megbeszélünk velük egy rövid találkozót.
• Ha megöleljük őket, amikor láthatóan szenvednek.
• Ha nem mondjuk azt nekik, hogy most erősnek kell lenniük.
• Ha nem bagatellizáljuk a veszteséget ilyen mondatokkal: Végül is így lesz neki (az elhunytnak) a legjobb.

Mivel a gyász kutatása jelenleg is zajlik, évek múlva még jobban megértjük majd, hogyan történik a gyászfolyamat, és azt is, hogy mi segít az embereknek egészséges módon átvészelni azt. Az akut vagy elhúzódó gyászt átélők számára bizonyítottan hasznos a pszichológiai konzultáció, mivel a professzionális szakember hozzáértő módon támogatja a veszteség feldolgozását.

A gyász hatása messze túlmutat az egyéni élményeken. Egyes társadalmakban szigorú rituálék övezik a gyászt, és a közösség támogatásával segítenek az érintetteknek megbirkózni a veszteséggel. A nyugati kultúrákban a gyászt inkább magánüggyé teszik, és kevésbé elfogadott az érzelmek nyílt kifejezése. A modern pszichológiai megközelítés szerint ne próbáljuk meg elfojtani a gyászunkat, hanem kezeljük inkább természetes folyamatként – így a végpontjára jutva továbbléphetünk.

Olvasd el ezeket is:

Öt inspiráló coaching kérdés, hogy megtaláld az utat

Mi a különbség a coach és a pszichológus között?